Bajsa Topolyától 6 km-re nyugatra fekszik. Ebben a többnemzetiségű faluban már több mint 250 éve élnek együtt a magyarok, szerbek, szlovákok. A bajsai etno házban mindhárom nemzetiségnek külön szobát rendeztek be, valamint kézművességgel és népi művészettel is foglalkoznak. A faluban 3 templom található: katolikus, pravoszláv és evangélikus. A pravoszláv templom Szent Demeter nevét viseli és 1818-ban készült el. Az ikonokat Klajić mester festette 1854-ben.
Bajsán található a Zako család kastélya, ami azonban jelenleg igen rossz állapotban van.
A faluban lehetőség van vadászatra is, valamint kipróbálni a helyi borokat, pálinkákat.
A felújított medence 2021 óta várja a felüdülni vágyókat. A bajsai parkban található, ahol rengeteg fa veszi körül, ami sok árnyékot biztosít a fürdőzőknek. Vízfelülete 25×33 méter, mélysége 1,25 métertől 2,09 méter. A medence rendelkezik egy kisebb büfével, öltözőkkel, toalettel, tussal, napernyőkkel, és lehetőség van napágyak bérlésére is. A fürdőben lehet szabadtéren biliárdozni, illetve asztalitenisszel játszani. A gyerekek részére úszóiskolát szerveznek.