A kistemplom – ahogy a köznyelvben nevezik – ötlete még a múlt század elején merült fel, de az alapkőletételre majd csak 1992-ben került sor. Az alapkővel egy árpád-korabeli tégla és Szent Lipót ereklyéje is lekerült. Az építkezés 2001-ig tartott.
Az egyhajós katolikus templom a város keleti részében található, ahol a mai Malom utcában a plébánia egy építési telket örökölt. Tájolása különleges, ugyanis a Fő utca felé néz a bejárata, ám arra az utcára nincsen kijárata, ugyanis az eredeti terv időközben meghiúsult.
A templom szinte kizárólag a hívek és a testvérvárosi települések adományaiból épült fel, az egyetlen vitrázsablak a kiskunmajsai hívek adománya. Az ablakok alsó része tejüveg, melybe vallási szimbólumok kerültek. Minden szempontból modern építészeti alkotás született. A tabernákulum központi helyen van az örökméccsel, hatalmas szárnyakat láthatunk fafaragásban, amik a jeruzsálemi templom mintájára készültek és a kerubok szárnyait szimbolizálják, amint védik a legféltettebb kincset, az oltáriszentséget. A misézőoltár faragványai kifejezetten ide készültek és régi hagyományt követnek. Középen az Úr Jézus és a kenyérszaporítás mozzanata, a többi viszont ószövetségi előképe ennek az eseménynek. A hívek összefogásával 2001-től 2005-ig tartott a bútorzat beszerzése, felkerültek a stációs képek is a falakra, és megtörtént a templom felszentelése, melyet 2005. május 23-án végzett el a megyéspüspök. Ekkor került elhelyezésre az oltárba boldog Apor Vilmos vértanú győri püspök ereklyéje is.
